A K.O.H.O. egy olyan képregény, aminek látom a hibáit, de egyszerűen nem akarok azokról tudomást venni. Hogy mi jó a képregényben azt igencsak könnyű összeszedni: a történet, a grafika és a hangulat, egyszóval minden.
Kezdjük a sztorival. Egy titokzatos, új energiaforrás (Fátyol) jelent meg, amely először az emberiség új aranykorának ígéretét hordozta magában, később azonban történt valami, ami miatt őrült pusztítást végzett a bolygón. Jupiter kapitány és kis mókusőrse léghajójukkal térnek vissza az egyik utolsó épen maradt városba, amit viszont éppen megtámadtak a Fátyol energia által eltorzított mutánsok. Köbö. A történet akár lehetne még a leggyengébb láncszem, de így is végig képes lekötni és szórakoztatni az olvasót. Érződik az egész mögött, hogy a szerzők egy komplett világot álmodtak meg, és tisztában vannak annak írott és íratlan szabályaival, minket, olvasókat pedig szépen, apránként vonnak be a K.O.H.O.-univerzumba. Jól adagolt információkat kapunk az előzményekről, a szereplőkről és helyzetükről, mindezt pedig úgy, hogy nem tömőfával tuszkolják le a torkunkon az információkat. Gond ugyanakkor, hogy a történet több (fő?)szereplőt vonultat fel egyelőre, mint amit az oldalszám elbír. Néhányan (Ezra, Gerard, Colt, Odo) csak lógnak a levegőben, a sztori szempontjából súlytalanok, közömbösek, sőt néha az volt az érzésem, hogy csak az indokolja egyikük-másikuk létét, hogy a léghajó legénysége teljes legyen. (Kötelező csaj, kötelező fekete, höhö.) Ez azért érdekes különösen, mert Marshal, a másodtiszt sem kerül sokkal jobban előtérbe társainál, mégis a kapitánnyal való interakciói rendkívül élővé, és szimpatikussá teszik őt. A csapat utolsó tagja Kovalsky érezhetően a szerzők egyik kedvence volt a titokzatos, szűkszavú gyilkológép, akiről nem tudunk meg sokat, ellenben piszok cool szereplő, és mint ilyen, kötelező alkotóeleme egy tökös akcióképregénynek. A gonoszok is elég jól eltaláltak: van nagyon mogorva mutkó-vezér, darálnivaló ágyútöltelék, és a főnök két sidekickje, akik a sztori keretein belül működnek annyira jól, mint a Sin City Hústornya és Csöpije. Jupiter kapitány pedig kiváló narrátor, értelemszerűen róla tudjuk meg a legtöbbet, már csak azáltal is, hogy végigkommentálja a 36 oldalt. (Apró észrevétel: ha a netre amúgy is kerültek ki jópofa karakterleírások, talán ezeknek helyet lehetett volna szorítani a képregényben is.)
A grafika profi. Nagyon-nagyon profi. Lendületes, látványos és tökéletesen passzol a történethez. A színek nekem helyenként túl sötétek, de ez mondjuk ízlés kérdése, koránt sincs szó olyan bakiról, mint anno a Sötét kor esetében. Ha mindenáron bele akarok kötni, akkor az egyetlen negatívum az oldalak túlzsúfoltsága, erre azonban magyarázat lehet, hogy a képregény anno a Galaktika pályázatára készült, és az akkori feltételek szerint bele kellett férnie a sztorinak ebbe a terjedelembe, ezért minél több tartalmat kellett egy-egy oldalra tömöríteni. A sztori megfelelő széthúzása, és a panelek szellősebbé tétele viszont a jövőben már nem lehet probléma, így ez csak átmeneti "hiba" lehet. Ebből persze az is következik, hogy a K.O.H.O. a 36. oldalon közel sem ér véget, sőt, ha jól sejtem, igazából csak az utolsó oldalon kezdődik el.
És még valami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, ez pedig a kiadvány minősége. Én elhiszem, hogy a 2.500,- forintos ár elsőre riasztónak tűnhetett, de ez valami olyan szinten gyönyörű lett, hogy amikor kézbe vettem, el sem gondolkodtam azon, hogy valaha is kieresztem a karmaimból. Csodálatos fényes lapok, fantasztikus színek, a borító pedig olyan masszív és ujjlenyomattűrő, amilyet csak ritkán látni. (Feri szerint enni lehet róla, még nem próbáltam.) És még valami: 60 számozott példány. De nem ám úgy, hogy kézzel beírogatva, nem... Ezek a beteg állatok (bocs :)) 60 darab egyedileg számozott borítót nyomattak a képregényükhöz. Geekfaktor: 10/10. (szerk.: Utólag megtudtam Bayer Tónitól, hogy ez a digitális nyomdánál viszonylag könnyen megoldható, de ez semmit nem von le a dolog értékéből. A figyelmesség a lényeg.) Az egész tálalás egyébként (videoklippestől, papírmaséfigurástól) olyan szinten profi, hogy csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla.
Összességében óriási kalapemelés Nóthof Ferenc, Barta Szabolcs, Nagy András és Ilia Zsolt előtt. Nem is annyira munkájuk hiánypótló a hazai (nyomtatott) piacon, hanem a profi hozzáállásuk. Ez az, ami igazán kiemeli őket és művüket. A képregény, a mesélni vágyás, és a igényesség szeretete süt minden oldalról, és ezért nagyon jól esik kézbe venni a K.O.H.O.-t. Sok sikert, és várom a következő részt!
A képek és a videók kivétel nélkül a képregény hivatalos blogjáról származnak.
Lezárult a jelölés az idei Alfabéta-díjakra. Az MKSZ-tagok szavazása szerint az alábbiak közül kerülnek ki 2011 legjobb új magyar képregényei. A díjakat a május 12-i 8. Budapesti Képregényfesztiválon adjuk át, a fesztivál előtti napokban összeülő független zsűri döntése alapján.
